Mese a vaddisznóból készült útjelzőről

Amikor először Japánba érkeztem, feltűnt, hogy sehol sem találom a szokásos vadvilágot. Tudod, a városi körülményekhez alkalmazkodó mókusokra, mosómedvékre, nyestekre gondolok… Ezek az állatok a rágcsálókkal együtt szinte minden amerikai parkban megtalálhatóak, ám a szigetországban legfeljebb a Városi Egér példányaival fut össze az ember. Az állatok nem költöznek a városokba, talán mert nem látnak benne annyi lehetőséget.

Vidéken sem nagyon látni elgázolt állatokat. Azon az apró szigeten, ahol élek és amely része a Szeto beltengeri nemzeti parknak, az egyetlen vadállat-típus, amellyel találkozom a madarak. Meg a kígyók. Egyetlen egeret sem láttam errefelé. Néhány éve átúszott hozzánk a szárazföldről pár szarvas, de a körülmények láthatóan nem tetszettek nekik, mert nem maradtak sokáig.

Japán nagyvárosban csak akkor látsz vadállatot, ha kiszökik az állatkertből. Nem tudom, volt-e valaha nyüzsgő vadvilág Japánban a településeken. Mindenesetre lehet, hogy pont emiatt szeretik a japánok a „fogságban tartott természetet”.

A legjobb példa erre a szobában tartott tücsök. Ha egyedül érzed magad vagy csak azt szeretnéd, ha néha valaki szerenádot adna neked, szerezz be egy házitücsköt. A legtöbb postán megrendelhetőek. A szigetünkön található postán például szórólapon hirdeti a Fudzsi előtt egy Godzilla-méretű tücsök, hogy „Hallgasson Ön is frissítő tücsökciripet otthonában! Egyszerű használat. Táplálék mellékelve. Öt tücsök mindössze nyolcszáz jenért!

Vannak más háziasított állatok is: például a szarvasok Narában, amik megengedik, hogy a közelükbe menj és személyes kapcsolatba kerülj azzal, amivé a természetes vadvilág vált. Nem tudom, honnét jöttek, de könnyedén elképzelem, ahogy a város határában összecsődülve reménykednek az élethosszig tartó ingyenes abrakban és sörben. Ezek a szarvasok a legcsúnyábban viselkedő vadállatok, amiket valaha láttam. Ezeknek már nem elég egy marék mogyoró, ők már egész estés karaokéra vágynak.

Attól tartok, hogy a háziasítással tönkretettük a morális érzéküket.

Az erdős vidékeken – melyek nem meglepő módon általában turistalátványosságok is egyben – rengeteg vad majom él. Majmok mellett fürdőzhetsz a szabadtéri hőforrásoknál Naganóban vagy Sodosima szigetén a beltengeren. Már a kötélpálya végállomásán elég jönnek és üdvözölnek. Ilyenkor valójában nem is tudom eldönteni, hogy ki látogat meg kit.

Óvatosan közeledj a napszemüveges, aranyláncot hordó sodosimai majmokhoz – arról híresek, hogy bármit ellopnak a tapasztalatlan turistától, ami fémesen csillog. Újabb bizonyíték a vadállati morál elrontására.

A tanuki, azaz a nyestkutya, amely régebben szabadon rohangált a japán vidéken ma leginkább éttermi kabalaként jelenik meg a szigetország éttermei előtt. A néha méteres szobor a hátsó lábán ül és szalmakalapot visel. Óriási hasa van, remélhetőleg a helyben elfogyasztott ételek és főleg italok hatására. Egy roppantmód háziasított vadállat, mondhatnám.

Még élnek vad tanukik a Szeto beltengeren található Szenszui sziget erdeiben, de az a hely annyira népszerű turistalátványossággá lett, hogy az állatoknak többé nem kell élelmet keresgélni. Tönkretettük a vad életét.

Sikokun és Nyugat-Japánban máig mindennapos látvány a vaddisznó, amivel komoly gondja van a gazdáknak, a termés felzabálása miatt. A gazdák többféleképp védekeznek. Az egyik módszer egy ijesztő vaddisznó kiállítása a frekventált zöldségágyások közelében. A másikat „sisi nabénak” hívják, ami a vaddisznópörkölt helyi megfelelője.

És tényleg: ha nem sikerült meglesned a vadvilágot a természetben, jó eséllyel pályázhatsz rá egy vendéglőben. A nyársonsült veréb jól megfér az étlapon a vaddisznófogásokkal.

Egyszer láttam Sikokun egy vaddisznóra szakosodott éttermet. Az útjelző táblát nem lehetett nem észrevenni
I once saw a restaurant in S800 méterrel az épület előtt. Egy igazi állatból készült ugyanis. Hosszában kettévágtak egy vadkant, és az egész (pontosabban fél) testet felragasztották egy táblára. Aztán az egészet beborították műanyaggal, hogy „megvédjék”. Azon gondolkodtam, mi történhetett a másik felével.

Nem álltam meg a vendéglőnél, ám az épülettől távolodóban rájöttem, hova lett a másik kanfél: az ellentétes irányból érkező autósok számára szolgált útjelzőként.

Amy Chavez